Tenshi Nanami élete

5.Fejezet


/Tenshi/

-Jó reggelt.-köszöntött egy ismerős hang
-Már is reggel van?-kérdeztem a szemeimet törölgetve
-Igen.-mosolyodott el Atsushi
-Nézzük meg a többieket.-mondta majd felállt és nyújtózkodni kezdett
 -Rendben.-álltam fel én is majd elindultunk
Mikor odaértünk mindenki aludt Atsuko-t kivéve.Egy fa tövében üldögélt és az alvó társainkat nézte.Majd lábait felhúzta és kezeivel átkulcsolta.Szemeit becsukta és nagyot sóhajtott.Látszott rajta hogy nagyon nyomja a lelkét valami.
-J..jó reggelt Atsu-chan.-álltam elé egy nagy mosolyt nyomva az arcomra hogy felvidítsam.Sajnos sikertelenül.
-Nektek is.-válaszolta szomorúan
-Minden oké hugi?-kérdezte kicsit aggódva Atsushi
-Igen.Csak kicsit fáradt vagyok ugyanis nem aludtam valami sokat az éjjel.-majd ásított egy nagyot
-Hogy-hogy?Hisz mi őrködtünk az éjjel.-ültem le mellé
-Túl sok minden kavarog a fejembe.Ezért egész éjjel csak agyaltam.-tette arcát két tenyerébe
-És mégis min agyaltál?-lépett közelebb Atsushi
-Mi lesz most velünk?Meddig maradunk itt?Aztán hová megyünk majd?És vajon ott mennyivel lesz jobb mint itt?-tette fel kérdéseit sorba
-Minden annyira bizonytalan.Én pedig tele vagyok kérdésekkel de egyikre sem tudok biztos választ adni.-folytatta majd sóhajtott egy nagyot
-Én sem tudom hogy pontosan hová is tartunk.És azt sem tudom mi lesz holnap vagy holnapután.De azt tudom hogy mi itt vagyunk egymásnak.És akármerre is vigyen az utunk sohasem válunk el.-majd átkaroltam és fejemet vállára hajtottam
Aztán Atsushi is leült és szintén átkarolta Atsut.
-Tenshinek igaza van.-vigyorodott el
Ekkor Atsuko felemelte a fejét és kissé könnyes szemeivel először rám, majd Atsushira nézett.Aztán két kezével letörölte könnyeit és szorosan magához húzott minket.Végül bólintott és ő is elmosolyodott.Ekkora a többiek is ébredezni kezdtek.
 Még aznap felfedeztük azt a vidéket.És az erdő közepén folydogáló kis patak mellé telepedtünk le.Azután Atsuko és Atsushi elmentek élelemért.Én pedig ott maradtam a többiekkel.Míg ők a folyóban pancsoltak én leültem a szélére és csak a lábam lógattam bele.Majd hátradőltem és a felhőket bámultam.Aztán becsuktam a szemeim és élveztem ahogy a nap sugarai melegítik a testemet.Kis idő múlva viszont már aludtam.Nem tudom mennyit aludhattam de amikor ébredeztem már nem éreztem az arcomon a meleg napsugarakat.Majd kinyitottam a szemem és teljesen vörös lettem.Tehát ezért nem éreztem én a nap sugarait.Mivel Atsushi fölém hajolt mégpedig oly annyira hogy alig volt egy kis rés kettőnk között.Én teljesen lefagytam.Meg sem tudtam szólalni.Éreztem hogy az  arcom nagyon forró.Biztos úgy nézhettem ki mint egy főtt rák.Még a lélegzetem is lelassult.Szívem pedig úgy kalapált hogy majdnem kiugrott a helyéről.Tekintetem pedig leragadt két vörös szeménél.Rajta viszont a zavartság vagy idegesség legkisebb jelét sem lehetett felfedezni.Teljesen nyugodt volt.Aztán hirtelen elvigyorodott.Majd felállt és odanyújtotta a jobb kezét nekem.Ekkor kezdtem csak észhez térni a történtek után.De megfogtam a kezét és én is felálltam.Viszont az arcom még mindig egy paradicsomra hasonlított ezért Atsushi a homlokomra tette a kezét.
 -Minden rendben Tenshi?Nagyon vörös vagy.-vigyorodott el újból
 -I..igen.-léptem hátra zavarodottságomban
  -É..és ti?Sikerrel jártatok?-próbáltam terelni a témát
-Igen mondhatni.De menjünk vissza és meglátod.-válaszolta majd elindult a többiekhez
-Te nem jössz?-fordult vissza pár méter után
-N..nem.Most egyébként sem vagyok éhes.Inkább hozok egy kis tűzi fát.-fordultam meg majd az erdő felé indultam
-Rendben.De siess vissza és ne kószálj el messzire mert hatalmas ez az erdő és könnyű eltévedni.Ja és vigyázz magadra.-ordibálta utánnam
Én csak bólintottam egyet majd berohantam az erdőbe.Igazából ez a tűzi fa dolog csak ürügy volt hogy egyedül maradhassak egy kicsit.Ki kellett szellőztetnem az agyam.Mivel a gondolataim mostanság csak Atsushi körül forogtak.Ezért semmire nem tudok rendesen odafigyelni.Megbolondít az hogy nem tudom mit érez.Egyszer azt hiszem kedvel.Máskor meg olyan rideg és bezárkózott.Annyira el voltam foglalva ezekkel a gondolataimmal hogy észre sem vettem hogy besötétedett.Ott álltam egy hatalmas erdőben éjjel néhány gallyal a kezembe és fogalmam sem volt hogy merről jöttem.Hiába nézelődtem jobbra-balra nem rémlett hogy melyik a visszavezető út.Kétségbeestem.Nem tudtam mi tévő legyek.Ám ekkor valami mocorogni kezdett az egyik bokorban és a szél is recsegtette az ágakat.Nagyon megijedtem és akaratlanul is futásnak eredtem.Meglepő módon pár perc múlva már a folyónál voltam.Nagyon meg könnyebbültem és elmosolyodtam.
"Csak követnem kell a folyót.De előtte még megmosakszom egy kicsit"-gondoltam majd leraktam a gallyakat.Aztán beleálltam a patak közepébe és a tenyeremmel merítettem egy kis vizet majd lepocsoltam magam.Ám amikor újra merítettem és felemeltem az arcomhoz a benne lévő víz megcsillant a holdfényben.De nem csak az.Hanem e benne lévő vér is.Lenéztem a lábamhoz majd láttam a hogy a víz vért hoz magával.Felsikítottam és kirohantam a vízből.Remegett az egész testem és felelevenedtek bennem a "régi" emlékek.

Tenshi Nanami élete

4.Fejezet!


/Tenshi/


-Seireitei??Rukongai??Ezek meg mik?Soul Society nem egy nagy város?-néztem rájuk értetlenül
-Majd én elmagyarázom!-lépett előre Atsushi
-Soul Society vagyis a Lelkek világa két nagy részből áll.A hatalmas falakkal körülvett Seireiteiből vagyis a Tiszta Lelkek városából, ahol a nemesek és a shinigamik laknak, valamint a 80 körzetre felosztott Rukongaiból vagy másnéven a Kóbor Lelkek városából.A körzetek az életkörülmények és az életviszonyok szerint vannak felosztva.Minél alacsonyabb egy körzet száma annál jobb a megélhetés és annál békésebb, nyugodtabb.-magyarázta a barna hajú fiú
-És ez hanyadik körzet??-érdeklődtem
-A 75..-tette karba a kezét Atsuko
-A..a 75.?-néztem rájuk nagy szemekkel
-Igen.-felelt Atsuko
-Ezek szerint az életkörülmények majdnem itt a legnehezebbek?-pislogtam
-Igen.Itt szinte lehetetlen életben maradni.De nekünk mégis sikerült valahogy.-hajtotta le a fejét Atsu
-De ha tényleg olyan nehéz itt megélni akkor miért nem  mentek el?Egy másik körzetbe ahol könnyebb lenne mindenkinek.-értetlenkedtem
-Azt nem lehet.-vágta rá Atsuko
-De hát miért nem??-kérdeztem
-Mivel vannak köztünk olyanok is akik nem bírnának ki egy olyan hosszú utat.Mi pedig nem hagyunk hátra senkit csak azért hogy nekünk könnyebb legyen valamennyivel.-mondta Atsu
-Bizony.Mi már olyanok vagyunk mint egy nagy család.-tette hozzá Atsushi
-Értem.De nekem muszáj visszajutnom a Tiszta Lelkek városába.-néztem rájuk elszátan
-A ruhádból ítélve gazdag családból származol.Egyedüli gyerek vagy.Egy elkényesztetett kis fruska, már bocsánat.Mostanra biztos észrevették hogy eltűntél.Tehát anyuci és apuci nemsokára itt lesznek érted.Hazavisznek a hatalmas villátokba majd  ez az egész csupán csak egy rossz álomnak fog tűnni.- vágta a fejemhez Atsu
-Atsu fejezd be!Elnézést a nővérem bunkósága miatt.Egyébként hogy kerültél ide?-vágott közbe Atsushi
-Tudod Atsuko több dologban is tévedsz.Abban igazad van hogy egy gazdag családból származok.De abban viszont már nincs hogy elkényesztetett vagyok.És nem vagyok egyke sem.Van egy húgom.A szüleim pedig nem fognak értem jönni ahogy más sem.És hogy hogyan kerültem ide.Nah látod ezt én is szeretném tudni.Csak arra emlékszem hogy elaludtam az udvaron, aztán itt ébredtem föl.-néztem Atsuko szemébe
-Hogy érted hogy nem jön érted senki?-érdeklődött Atsushi
Majd elmeséltem nekik mi történt aznap.Atsuko bocsánatot kért de én azt mondtam hogy nem haragszom hisz nem tudhatta.Majd megígérték hogy segítenek előkeríteni a gyilkost és a húgom.Így végül ott maradtam velük.Ahogy teltek a napok egyre jobban kezdtem beilleszkedni.Atsuko, Atsuhi és a többiek pedig beavattak mindenbe és megtanítottak hogy legyek igazi "túlélő harcos".Lassan én is a család tagjává váltam.A napjaink pedig szinte mindig ugyanúgy teltek.A túlélésért harcoltunk.Furcsa de a nehézségek ellenére minél több időt töltöttem ott annál boldogabb voltam.Ráadásul az idő múltával én és Atsushi is egyre közelebb kerültünk egymáshoz.Lassacskán pedig kezdtem visszakapni mindazt amit egy éjszaka leforgása alatt elvesztettem.

1 évvel később:

Az életünk ilyentájt kezdett romlásnak indulni.A megélhetés csak nehezedett.Épp ezért sok barátunkat elvesztettük.A létszám nagyon lecsökkent és tudtuk hogy nem maradhatunk itt különben nekünk sincs sok esélyünk az életben maradásra.Az egyetlen reményt egy új körzet jelentette.Így közös döntés alapján útnak indultunk.Összesen 5 körzettel kerültünk előrébb.Így kötöttünk ki a 70.-ben.Ám az indulás előtti 20-30-as létszámunk igen csak megfogyatkozott.10-en ha maradtunk összesen.Éppen ezért úgy döntöttünk hogy egy darabig itt maradunk.Erőt gyűjtünk kicsit összeszedjük magunkat majd tovább megyünk.Aznap este én töltöttem be az egyszemélyes őrség szerepét.Odaültem a már csak parázsló tűz mellé majd két tenyerembe nyomtam az arcom.
-Minden rendben van Tenshi?-tette a vállamra a kezét Atsushi
-Nem.Semmi sincs rendben.Hisz alig maradtunk páran.Mégis meddig akarunk még elmenni?A vége az lesz hogy még több barátunkat veszítjük majd el.-mondtam kétségbeesetten
Atsushi leült mellém majd magához húzott.Ekkor éreztem hogy nagyon elpirultam ezért lehajtottam a fejem.
-Ne aggódj.Bármi történjen én melletted maradok.Soha nem hagylak magadra.-hajolt közelebb és súgta a fülembe
-K..kö..köszönöm.-nyögtem ki nagy nehezen
Ekkora már olyan voltam mint egy főtt rák.
-Te nem akarsz aludni?Hisz neked nem muszáj fent lenned.Én vagyok ma őrségben.-kérdeztem
-Nem.Én csak szeretnék egész este itt maradni veled.-mondta teljesen nyugodtan majd a csillagokra nézett
-Re...rendben.-majd fejemet a vállára hajtottam és én is a csillagokat néztem.
Így ültünk egész este.Szótlanul egymás mellett.Aztán eljött a reggel./vége/