2.Fejezet.
/Tenshi/
Amikor beléptem a kapun hirtelen fojtogató csend vett körül.Körülnéztem de senkit nem láttam.A máskor gyönyörűen ragyogó fények sem világítottak az ablakokban.Nagyon megrémisztett ez az egész helyzet.Nem törődtem semmivel egyenes a szüleim szobája felé vettem az irányt.Mikor beléptem az ajtón lehúztam a cipőmet és levettem a kabátom majd felakasztottam.Szépen lassan és halkan lépdeltem fölfelé az egyre hosszabbnak tűnő lépcsősorokon.Miután felértem anyuék ajtója elé álltam.Nem hallottam mást csak szívem heves dobogását.Remegő kézzel fogtam meg a kilincset, majd vettem egy nagy levegő és benyitottam.Amit ezután láttam azt még most sem tudom elfelejteni.Egy életre nyomot hagyott bennem.A szobát feldúlták és vágásnyomok voltak mindenütt valamint vértenger borított mindent..A szüleim holtan feküdtek a padlón.Egyből odarohantam hozzájuk.Sírtam,kiabáltam,szóltam hozzájuk.De már minden hiába volt.Egy csepp élet sem volt bennük.Egyszerre éreztem féktelen dühöt és kimondhatatlan fájdalmat.De aztán egyszerre eszembe jutott valami.A kis Miyako-chan.Bizony....a kis Miyako szobája pár méterre volt ettől a szobától.Gyorsan felálltam és átrohantam az ő szobájába.Amit beléptem valami hihetetlen megnyugvás töltötte el a lelkem.Miyako szobája érintetlen volt.Minden pontosan ugyanúgy volt mint máskor.Az ágyához léptem és elhúztam a leplet ami körülvette.Ám egyik csalódás követte a másikat.Nemcsak a szobája hanem az ágya is érintetlen volt.Átkutattam az egész házat de sehol nem találtam Miyakot.Nagyon szomorú voltam.Egy nap leforgása alatt elvesztettem mindent ami fontos volt számomra.Abban a pillanatban úgy éreztem mintha az életemnek nem lett volna értelme.De ekkor hirtelen kis emlékdarabkák idéződtek fel.Eszembe jutott az a férfi akit az erdőben láttam.Teljesen biztos voltam benne hogy ő ölte meg a szüleimet is és vitte el Miyakot.Abban reménykedtem hogy legalább a kishúgom él és annál az embernél van.Új értelmet nyert az életem.Megfogadtam hogy megtalálom a kistestvéremet és leszámolok a gyilkossal.Ekkor hirtelen egy lágy női hang törte meg az addig uralkodó csöndet.Nem láttam senkit ám a hangot folyamatosan halottam.Arra kért az ismeretlen nő hogy kövessen dallamosan csengő hangját.Arra gondoltam hogy nekem már úgysincs mit vesztenem szóval követtem.A hang egészen a legalsó szint utolsó ajtójához vezetett.Itt azelőtt még soha nem jártam hisz ez tiltott terület volt számomra.A szüleim soha nem magyarázták meg nekem miért nem léphetek be csak egyszerűen megtiltották.A hang viszont azt kérte hogy menjek be.Én engedelmeskedtem és benyitottam a számomra ismeretlen terembe.A szoba közepén egy asztal állt.Az asztalon pedig egy üveg burával lefedett kék kristály ragyogott.Leemeltem a burát és a nyakamba akasztottam a kristályt.Ezután már nem hallottam a hangot.Nem tudtam ki szólt hozzám és hogy miért vezetett ide de egy biztos volt számomra hogy annak a kristálynak hozzám kellett kerülnie.Ezek után kimentem az udvarra és leültem a közepére.Gondolkoznom kellett.Hirtelen arra lettem figyelmes hogy sűrű köd ereszkedett le.Semmit nem láttam.Majd egyszer csak erős álmosság tört rám.Már nem bírtam tovább nyitva tartani a szemeimet.Túl nehéznek éreztem.Majd kis idő elteltével álomra hajtottam fejem.Elaludtam./vége/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése