Tenshi Nanami élete...

7.Fejezet

/Tenshi/


  Reggel a nap sugarai ébresztgettek.Lassacskán nyitogattam a szemeim és ásítottam egy nagyot.
-Jó..jó reggelt.-fordultam Atsushi felé ám ekkor észrevettem hogy ő nincs ott
Gyorsan Atsu felé fordultam aki szintén nem volt mellettem.Ijedten pattantam föl a földről és kétségbeesetten kezdtem nézelődni.
-Atsu-chan!Atsushi-kun!-ordibáltam
Ekkor messziről kiszúrtam őket és odarohantam hozzájuk.
-Hol voltatok?Aggódtam.- emeltem föl kissé a hangomat
-Sajnáljuk Ten-chan.-mondta Atsushi
-Olyan békésen aludtál hogy nem volt szívünk fölkelteni.Így hát ketten mentünk el reggeliért.-mosolygott Atsu
-Értem.Sajnálom.-hajtottam le a fejem
-Ugyan-ugyan, inkább reggelizzünk.-indult el mosolyogva Atsu
A sovány reggeli után ami némi kenyeret és vizet foglalt magában közösen eldöntöttük hogy újra útnak indulunk.Minél távolabb akartunk kerülni attól a szörnyű emlékeket idéző 70-es körzettől.Elhatároztuk hogy legalább 20 körzettel arrébb "költözünk".A reggeli pihenés után úgy déltájt útnak is indultunk.Ahogy haladtunk  előrébb és előrébb a körzetekben a táj, és a városok is kezdtek szebbé válni.Egy hónapig meneteltünk folyamatosan kisebb-nagyobb szünetekkel mire végre megérkeztünk a 60-as körzethez.
-Nézzétek-nézzétek! Ez itt már a 60-as körzet.-futott előre boldogan Atsu
-Igen.Megérkeztünk.-mosolygott Atsushi
Én csak szótlanul mentem utánuk.Nem voltam szomorú,de boldog sem.Tudtam hogy ez egy jobb élet kapuja,ugyanakkor éreztem valami szörnyűt is.Ez az érzés belülről nyomasztott és azt súgta valami sorsfordító fog itt történni.Legszívesebben azonnal továbbálltam volna.Egy békésen csörgedező kis patak mellett sétáltunk.A táj gyönyörű volt ez előzőkhöz képest.A csillogó tiszta vizű patakban halak úszkáltak.Az erdő fáin érett gyümölcsök lógtak, és köztük állatok éltek.Kissé elbambultam a tájt nézve, ám ekkor Atsu ugrott elém egy kis fehér nyulat tartva az ölében.
-Néééézd Ten-chan!-mosolygott -Bunny-chan.-mutatott a nyúlra
-Áhh..i..igen..valóban nagyon édes.-simogattam meg a nyuszit
-Minden rendben?Nagyon elkalandoztál.-hajolt közelebb és nézett rám pislogva
-Igen minden rendben.Csak a tájban gyönyörködtem.Tényleg nagyon szép.-mosolyogtam
-Értem.-egyenesedett föl
Ám ekkor kiugrott a kezéből a kisnyúl és egyenesen az erdőbe ugrált.
-Bunny-chan...várj meg!-rohant utána Atsuko
-Soha nem láttam még ennyire boldognak és gondtalannak.-lépett mellém Atsushi
-Igen.Én sem láttam még őt így mosolyogni.-néztem Atsukot ahogy az erdőben rohangált a fehér nyúl után
-Aranyos,nem?-fordultam Atsushi felé
Ő csak bólintott és elindult.Utána indultam.Éreztem rajta a nyugtalanságot bármennyire is akarta titkolni.Ő is érzett valamit ám egyikünk sem mondta a másiknak csak szótlanul mentünk egymás után.Atsu pár perccel később kissé csalódottan csatlakozott hozzánk ugyanis a nyula megszökött és nem találta.Nemsokára beértünk a városba.Az utcák tiszták voltak,az emberek kedvesebbnek látszottak.Ahogy mentünk végig az után egy öreg bácsi szólított meg minket.
-Ti nem ebbe a kerültbe tartoztok,ugye gyerekek?-mondta kedvesen mosolyogva
Nem csodálkoztunk hogy egyből kiszúrta,hisz a ruháink kissé szakadtak és koszosak voltak.
-Nem.Mi egy másik körzetből jöttünk.-felelte Atsushi
-A családotokat hol hagytátok?-nézett végig rajtunk
-Mi hárman alkotjuk a családunkat.-fogta meg az én és Atsuhi kezét Atsuko
-Sejtettem.És van hol laknotok vagy aludnotok.-kérdezősködött tovább
-Öhm..nos..igazából nincs.-válaszolt Atsushi
-Mit akar tőlünk valójában Jii-san?-néztem rá gyanakvóan
-Egyedül élek ebben a kis házban.Az én drága feleségem már jó pár évvel ezelőtt eltávozott.Mint láthatjátok már nem vagyok valami fiatal.Egyedül végzem a házimunkát és egyedül keresem meg a napi betevőmet.De ebben a korban ez már egyre nehezebb.Van egy ajánlatom számotokra.-mesélte 
-Mi?-pislogott Atsu
-Maradjatok itt.A két ifjú hölgy elég idős már ahhoz hogy egyedül ellássák a házimunkát.Te fiam pedig segíthetnél nekem dolgozni.
Mindhárman meglepődtünk.Hisz itt a lehetőség amire oly régen vártunk.Itt az esély hogy végre tényleg boldogok lehessünk.A jobb élet kapuja végre megnyílt számunkra.Nekünk már csak az volt a dolgunk hogy átsétáljunk rajta.Boldogan fogadtuk el az öregember ajánlatát.Bár idegen volt fel sem merült bennünk hogy nem bízhatunk benne.Biztonságot,megnyugvást és szeretetet árasztott.Olyan volt mintha a saját nagyapánk állt volna előttünk akkor.Aznap reggel szörnyű előérzetem volt.Éreztem hogy valami sorsdöntő dolog fog itt történni.Amint elénk állt Jii-san már tudtam,hogy az életünk gyökeresen megfog változni.Boldogan szegődtünk mellé és a szörnyű érzés amely még reggel fojtogatott abban a pillanatban szertefoszlott.